2010. március 30., kedd

Az esküvő

Néhány szó az esküvőről, és arról, hogyan fogadták a tortákat.

A legjobb barátnőm megkért, hogy készítsek tortát nekik, mivel úgy döntöttek majdnem 10 év, egy közös kisfiú és egy majdnem megszületett, pocakban levő kistesó után, hogy végre! összeházasodnak. :) Küldtem át neki néhány fotót, hogy válassza ki, milyen tortát szeretnének. Egy emeletes tortára esett a választás. Számomra az emeletes torta nagy kihívás volt, hiszen eddig csak egyszer próbálkoztam vele. Most viszont a tét nagyobb volt, mert nagyon szépet szerettem volna!

Újra átnéztem a videókat a készítésről, és végül elkészült a torta. Csináltam kis hátsó szándékkal (férjem és nagyobb fiunk kedvence az eper) egy másik tortát is, amiről nem is tudott senki.

Szóval elkészültek a torták, és komolyan mondom, hogy éjjel, mikor a kicsi felkelt, és bementem hozzá, második utam a hűtőhöz vezetett, hogy megnézzem, rendben van -e a torta. :D

Nem kis dilemmában voltam azzal kapcsolatban, hogy az unidec-el bevont torta vajon betehető -e a hűtőbe... mert egyszer egy MM fondanttal bevont tortám úgy felhólyagosodott a hűtőben, hogy rossz volt ránézni!Szóval aztán mégis betettem, és ennek hatására olyan rosszakat álmodtam, hogy szétcsúszik a bevonat a torta tetején, és hasonlók.

Aztán reggel, mikor indultunk, úgy éreztem, hogy nem fog valami simán menni. Nem tudom, miért, csak ezt éreztem. Tortadobozba tettem a tortákat, és beraktuk őket az autóba. Az emeleteset nem mertem a csomagtartóba rakni, így ő az anyósülésen csücsült.

Komáromból vittük a tortákat Budapestre, és persze az autópályán baleset miatt meg kellett állnunk. Volt vagy kb. 4 km sor, ami állt. Aztán simán átjutottunk fél óra alatt azon a 4 km-en.Gyerekek már nyűglődtek, szóval szenzációsan utaztunk!
De a torták megérkeztek épségben! És csak ez érdekelt! :)))

Megtörtént a jegyes pár összeházasítása :). Drága Dáviduram így ült a házasságkötő teremben. :)


Az étteremben muszáj volt elmondanom, hogy a tortákat én készítettem, mikor a hűtőbe tették őket! :)) Meg is jegyezte a szakács, hogy azt hitte, hogy cukrász vagyok!

A barátnőmnek annyira tetszettek a torták, hogy meghatódott kicsit.

Az ifjú pár felvágta őket, majd jól megettük majdnem az egészet!
Pár szelet maradt csupán. Persze az epres mind elfogyott! :) ezt tudtam előre...


Összességében nagyon jól sikerült az esküvő. Nem volt ugyan buli utána, csak egy ebéd. Viszont mi nagyon jól éreztük magunkat!
Külön megtiszteltetés volt számomra, hogy én készíthettem el a legfontosabb desszertet, amit egy esküvőn el lehet készíteni! :)

Mesike cupp!!!

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én vagyok az a szerencsés menyasszony akinek Kricky elkészítette a világ legszebb esküvői tortáját! :) Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ilyen gyönyörű lesz! És tényleg nagyon meghatódtam tőle! Azt hiszem, mondhatom, hogy az egész országban csak Nekünk volt ilyen tortánk (ilyen egyedi)!
Mégegyszer nagyon-nagyon köszönöm Drágám, ezt soha nem fogom elfelejteni!

Pusszancs,
Mesi

Kricky írta...

Mesike!

Én köszönöm, hogy ott lehettünk, és hogy elkészíthettem Nektek a tortákat!

Puszi,
Kricky