2010. június 16., szerda

Szülinapi torták


Nagyon kedves, mondhatni barátnőmnek szülinapja van ma.
Készítettem kérésükre egy epreset (örök kedvenc) és egyet az ő stílusában (legalábbis remélem, hogy nem nyúltam totál mellé).

Elképzelésem egy olyan torta volt, amin egy klassz kis női felső díszeleg, valami csilli-villi mintával.
Mivel strasszkövet cukorból még nem találtam, így maradt díszítésnek a cukorgyöngy.
Belül eperpudingos és eperkrémes tortát Unidec-el vontam be, majd egy organza szalaggal körbetekertem, ami nagyon feldobta szerintem.
A pillangót egy 6 pillangós fülbevalóm egyik lepkéjével nyomtam bele a kis pólóba. Mivel nekem nincsenek ilyen kiszúróim és mintázóim, így szerintem nagyon kreatív vagyok! :DDDDDD
És szerény.
A másik torta az epres lett.
A belsejét igen különlegesre készítettem el.

Látványra nagyon szép, kár, hogy amikor felvágják, nem látszik majd belőle semmi.
De új kinyomócsöveket rendeltem a Sőregitől, így mindenképp ki kellett valahogyan próbálnom őket. A töltelék ugyan az, mint amit nemrég készítettem, epertortánál, annyi különbséggel, hogy most a vanília puding helyett epreset használtam, és tettem hozzá egy nagy evőkanál porcukrozott margarint kikeverve.
Ezt ötvöztem a turmixolt eperrel, amit felfőztem vanília pudinggal. Szóval kicsit változtattam, de így is nagyon finom lett. Sőt, talán még finomabb!

Hozzávalók:
  • 20 cm-es piskóta
A pudingos töltelékhez:
  • 1 cs. főzős eperpuding (Dr. Oetkert használok)
  • ízlés szerint cukor a pudinghoz
  • 4 dl tej
  • 1 ek. margarin
Az turmixolt eper töltelékhez:
  • kb. 10 szem friss eper
  • 1 cs. vanília puding (én 3 púpos ek. kukorica keményítőt használtam)
  • 5 ek. cukor
  • kicsi folyadék, ha nem lesz a turmixol eperből 3,5 dl (én most tejjel egészítettem ki, de lehet vízzel is)
a díszítéshez:
  • pár szem friss eper összevágva
  • Eperízű gyümölcskocsonya, vagy tortazselé
  • 200 ml Hulala hab
Az perpudingot megfőzzük, és lehűtjük. A margarint kikeverjük egy kis porcukorral, és hozzáadjuk a kihűlt pudingot. Habzsákba tesszük.

Az epret összeturmixoljuk, majd kiegészítjük egy kis tejjel, vagy vízzel, amíg az adag nem lesz 3,5 dl. Ezt feltesszük főni, majd kikeverjük cukorral a keményítőt (vagy a vanília pudingot), és a főni feltett folyadékból (eperturmixból) kicsit hozzátéve simává keverjük.
Ezt hozzáöntjük a felmelegedett eperturmixhoz, és jól besűrítjük.
Lehűtve habzsákba tesszük.

A piskótát 3 részre vágjuk, majd úgy töltjük meg a töltelékekkel, hogy körkörösen váltogatjuk őket.
A tetejét eperpudinggal vékonyan megkenjük, és epret szeletelünk rá. Ekkor már érdemes kapcsos tortaformába visszatenni.
Epres gyümölcskocsonyát főzünk, rácsorgatjuk, majd a hűtőben dermesztjük.
Hűlés után késsel elválasztjuk a zselét a tortaforma oldalától, és felvert Hulala habbal díszítjük körbe.




Boldog Születésnapot Gyöngyike!!!!!!!

1 megjegyzés:

szindi írta...

Nőcis torta lett,én biztos örülnék neki:)Ügyes vagy,mint mindig!