2012. november 14., szerda

Variációk Tom és Jerry tortákra

Van az úgy, hogy az embernek nagyobb kihívást és munkát jelent egy gyerek torta elkészítése, mint egy emeletes esküvői torta elkészítése. :)

Egyik ismerősünk gyermekének készítettem két tortát. Egyet az oviba, másikat otthonra.

Egy kikötés volt, hogy mindkettő Tom és Jerry torta legyen. És súgva megjegyezték nekem, hogy a gyermek mostanában nagy puzzle mániás.
Így elhatároztam, hogy beépítem a tortába valahogyan a puzzle-t.

A kivitelezés számomra egyértelmű volt. A tortát leburkoltam egy vékonyabb réteg torta burkolóval.
A gyerekeim egyik kirakott puzzle-jét kihelyeztem a munkaasztalomra, majd egy réteg cukor masszát  kinyújtottam rá, így puzzle mintát adva a masszámnak.

Fontos, hogy ha ilyet csinálunk, előbb mindenképpen keményítőzzük be a puzzle-t, nehogy ráragadjon a cukor massza.

Ezután ráfordítottam a torta tetejére. A puzzle mintát megerősítettem egy Lidl-ben vásárolt szilikonos ecset segítségével, ami gyönyörűen tudta követni a mintázatot anélkül, hogy túl mélyek lettek volna a vonalak, és hogy sorjás lett volna tőle az anyag.

Ezt követően ráfestettem a mintát ehető festékből, két fajta ecset segítségével.A szélét festékszóró pisztollyal fújtam.





A legutolsó mozzanatként szikével kivágtam egy puzzle darabot a tetejéből, ami megadta a torta egyediségét.

A következő torta egy kerek formából indult ki. Készítésénél hasonlóképpen jártam el, mint a Thomasos tortámnál, aminél fázis fotókat is megtaláltok.
A figurák egyszeres marcipánból készültek. De nem ajánlom senkinek, mert sajnos ezzel nem lehetettem szépen dolgozni.
Figuráknál soha többet nem kísérletezek, maradok a jól bevált, és tökéletesen formázható Pro Figura Marcipánnál.
Hajnal egyig gyártottam a tortákat. Hulla fáradt vagyok. :) De mindent kárpótolt a kitörő lelkesedés és boldogság, amit anyuka arcán láttam, mikor megpillantotta a tortákat.




5 megjegyzés:

Pixie Pie írta...

Nagyon ötletes ez a puzzle megoldás. Szuper jó lett!

tejszínhab írta...

Az első!! Nagyon egyedi :)

Pocilakóra várva írta...

Fantasztikusak! :)

Judyt írta...

Nekem is nagyobbb stressz volt, mikor egy 6 évesnek kellett tortát csinálni, de szerencsére tetszett. Nekem is a puzzle tetszik :) Honnan szerzel marcipánt? Csakmert én legutóbb sof unidecből csináltam a virágokat és bizony rendesen megizzadtam mire sikerült egyet összehozni :S CSak sajnos éjjel 11kor nem volt más lehetőségem :S

Kricky írta...

Köszönöm! a puzzle szerintem is ötletes lett! :) az tetszik nekem is jobban!

Judyt! ugye???? :)
marcipánt én tatán egy nagykerből szerzem. de érdemes utána nézni a PRO FIGURA marcipánnak, iszonyat jó!